udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Dippold Péter

1994. március 4.

A Teleki László Alapítvány tudományos intézetei - a Magyar Külügyi Intézet és a Közép-Európa Intézet - információval való ellátására hozta létre 1992-ben a könyvtár és dokumentációs szolgálatát. Dippold Péter, a könyvtár igazgatója ismertette eddigi tevékenységüket. Két kutatási programot indítottak el. Az egyik az EtnoGraf térképadatbázis, amely a Kárpát-medence etnikai megoszlásáról ad teljes képet. A másik a magyar kisebbségi intézményrendszert térképezi fel. /Magyar Nemzet, márc. 4./

1997. augusztus 22.

Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum volt a házigazdája a II. összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpóziumnak, melynek rendezői közé tartozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Az első találkozót 1996-ban tartották, és akkor úgy döntöttek, hogy a következő öt évben minden alkalommal másik magyar kisebbség ad otthont a tanácskozásnak. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv és Történelemtudományi Szakosztályának elnöke nyitotta meg a szimpóziumot. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a város történetéről, Popély Gyula, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója a csehszlovák nemzetállam megteremtéséről beszélt, elmondta, hogy 1918 őszétől 1920 decemberéig több mint 106 ezer magyart űztek el. Bárdi Nándor /Budapest/ Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918 és 1940 között című előadásában a korabeli határrevíziós törekvésekről közölt adatokat. Szarka László /Budapest/ a magyar kisebbségek ügyének az 1946. évi párizsi békekonferencián való tárgyalásáról értekezett. Molnár Imre /Budapest/ Csehszlovákia egyházpolitikájáról szóló dolgozatát ismertette. Több előadó szerepelt még az első napon, köztük Mirnics Károly a Vajdaságból, Vincze Gábor Szegedről, Bíró A. Zoltán Csíkszeredáról. Másnap a kisebbségi múlt a helytörténetírásban gyűjtőcímmel folytatódott a tanácskozás. Többek között B. Kovács András: A Gömör-kutatás múltja és jelene, Mák Ferenc /Budapest/: A vajdasági honismeret kialakulása című előadása hangzott el. Végül a magyar kisebbségek történeti forrásai témakört tárgyalták. Hermann Gusztáv a székely nemzeti láda mítoszával foglalkozott, Sass Péter /Budapest/ az Erdélyi Katolikus Státus, a kolozsvári egyházi levéltárak helyzetét mutatta be, Vadkerty Katalin a "hontalanság éveire" vonatkozó szlovákiai forrásokról, Oláh Sándor az ötvenes évek székelyföldi átalakulásának helyi forrásairól, Páll Antal Sándor a három székelyföldi levéltárról beszélt. Vékás János ismertette munkáját /vajdasági magyar kisebbségi kronológia/, végül Dippold Péter munkahelyét mutatta be: Teleki László Alapítvány könyvtára, Közép-Európa adatbank. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 26., Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

2007. november 19.

„A kutat idejében kell megásni…” – volt a mottója a Heltai Gáspár Alapítvány és a Békés Megyei Könyvtár által szervezett konferenciának, melyen neves hazai és magyarországi szakemberek vettek részt. Az elhangzott előadások az „Európai Unió – lehetőségek a könyvtárak számára” – témakör köré csoportosultak. „A jövő útja az Európai Digitális Könyvtár, amely határoktól független, és magába foglalja az összes nemzeti könyvtárat” – vonta le a hét végi, Kolozsváron tartott konferencia tanulságát Dippold Péter, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány vezetője, Pillich Katalin üdvözlő beszédében kijelentette: alapítványuk már a kezdetekkor feladatának érezte – a hagyományápolással párhuzamosan – egy magyar közművelődési könyvtár létrehozását. Gurka Balla Ilona, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanársegéde előadásában elmondta: a kolozsvári Egyetemi Könyvtár szinte teljes egészében automatizálva van, bár az áttérés a „cédulákról a számítógépes programokra nem volt könnyű, és nem történt meg egyik napról a másikra”. Az online információkeresés ma már lényeges eleme a könyvtárosi munkának, vélte a szakember. Dippold előadásában felvázolta az EU-hoz való csatlakozás hatásait a könyvtárak számára. „Európai szinten hatalmas lobbizás van a digitális könyvtárak létrehozásának irányába, és a közeljövőben megvalósulhat a határokon átívelő, az európai kulturális tartalmakat átfogó Európai Digitális Könyvtár” – vélekedett a magyarországi szakember. /Nánó Csaba: Könyvtár határok nélkül – konferencia a Heltainál. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék